|
A Szentmihálynapi rendezvénysorozatok keretében a Szentmihály Ajnád
Vacsárcsi Ifjúsági Szervezet-SZAVISZ megszervezte II. Amatőr Ifjúsági
Színjátszó Találkozót, amely a tavalyi évhez képest kiterjedt községi szintről
csík területi szintre. A csíki falvak majdnem mindegyikében működik, valamilyen
formában többnyire fiatalokból álló színjátszócsoport. A rendezvény főcélja,
hogy ezek a fiatalok megismerjék egymást, átadják tapasztalataikat, és ezek
által fellendüljön a amatőr falusi színjátszás.
A találkozón hat csapat lépett fel. A műsor szentmiklósi és borzsovai
fiatalok fellépésével kezdődött, akik „ Megérett a piros szőlő "
című zenés-táncos összeállításukat mutatták be. Ezt a műsort egy magyarországi
(Kajárpérci) vendégszereplés céljából tanították be Erőss Judit és Kovács
Teréz.
Ezután következett a csíkszentimrei „Havasi Meggy" néptáncegyüttes,
amely 1991-ben alakult, és különböző fellépései voltak Svájcban,
Magyarországon. A sok nehézség között többször is újjá alakult, de így is
mindig eleget tettek a meghívásoknak. 2002-ben megalakult a Csíkszentimrei
Ifjúsági és Közművelődési Egyesület (CSIKISZ), amely fontos célkitűzésként
felkarolta ezt a hagyományt és az együttest. A csapat ugyan lelkes fiatalokból
áll, a koreográfusok: Pál Erzsébet, Pál Béla, Balog István. Az előadásuk a „Megcsalt
férj" című rövid jelenettel kezdődött, egy rövid monológgal
folytatódott, majd egy felcsíki tánccal zárult.
Az előadássorozat következő fellépői a Vacsárcsi Ifjúsági Amatőr
Színjátszócsoport tagjai voltak. A csoport 2001 tavaszán alakult. Két év alatt
4 vígjátékot tanítottak be a fiataloknak Kósa Irma és Biró Mária. Hat faluban
11 előadást mutattak be két év alatt. Ezen a színjátszó-találkozón két farsangi
darabra esett a választásuk, azért mert a rendezvény jellege nem tette lehetővé
egy hosszabb mű bemutatását. A két előadás címe: „ Halottas Farsangoló"
illetve „ Álesküvő Farsang végén."
A következő fellépő a csíkszentgyörgyi Gátkötők csapata volt, amely 2002-ben
alakult, mint csíkszentgyörgy Község Ifjúsági Egyesülete. A tagjai lelkes
fiatalok, akik hisznek a nehéz gazdasági helyzet ellenére abban, hogy közösségi
összefogással megtudják valósítani kitűzött céljaikat. Az egyesület egy
csoportja bemutatta a „ Mentőötlet" című darabot, amely
irónikus vidámsággal festi le Gyepűfalva kulturális működését, majd az „Örvendetes
járvány" című jelenetet Fejér Tünde vezetésével.
A Csorgó Ifjúsági Szervezet öttagú színjátszócsoportja Antal Lilla
vezetésével Tomcsa Sándor két jelenetét mutatta be: „ Leánykérés;
Foghúzás"
A rendezvény a helyi színjátszócsoport Csokonai Vitéz Mihály: „ Az
özvegy Karnyókné s a két szeleburdiak" előadásával zárult amelyet
Ferencz Mária tanított be.
A színjátszótalálkozót egy öt tagú zsűri kísérte figyelemmel, a csoportokat
nem rangsorolták, a SZAVISZ egyformán díjazta a csoportokat, különdíjakat
osztottak ki öt kiemelkedően teljesítő szereplőnek.
|