|
2004. október 16-án - immár harmadik alkalommal - színjátszó találkozót
rendezett a Szentmihály, Ajnád, Vacsárcsi Ifjúsági Szervezet (SZAVISZ). A
Csíkajnádon sorra kerülő rendezvényt Kerekes Zsófia nyitotta meg, aki az ajnádi
szervezőcsoport részéről köszöntötte a résztvevőket, beszédében hangsúlyozta,
hogy az évente megszervezett rendezvényen esélyt szeretnének adni a különböző
helyiségekből érkező vendégszereplőknek, hogy egymás előadásait figyelve új
tapasztalatokat szerezzenek, és ezáltal motivációt találjanak további sikeres
együttműködésre és önmaguk fejlesztésére. A rendezvényt Izsák Lóránt a SZAVISZ
elnöke nyitotta meg, aki szólt a rendezvény fontosságáról és aláhúzta, hogy
első rendezvényünk óta egyre bővül úgy a támogatók sora, mint a rendezvényen
résztvevő csoportok száma. Ezután a meghívottak közül beszédet mondott Borboly
Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki megköszönte a SZAVISZ tagjainak a
rendkívül sok energiát igénylő szervezést. A továbbiakban Kerekes Zsófia
ismertette a közönséggel a rendezvény programját, majd bemutatta a zsűri
tagjait: Lung László Zsoltot, Giacomello Robertot, a Csíki Játékszín színészei,
Ferenc Angélát, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársát, Lőrincz
Csillát, a Csík Terület Ifjúsági Tanácsának elnökét valamint Szőcs Máriát,
Lorenzovics Ibolyát, Szőcs Annát.
A programot a csíkszentmiklósi ifjúsági csoport egy dalcsokorral kezdte,
majd a borzsovai színjátszók egy részletet adtak elő Méhes György A
karikagyűrű című vígjátékából. A csíkszentgyörgyi Gárkötők Ifjúsági
csapata az Ápolt konverzáció az asztalnál című vidám
jelenettel lépett színpadra, majd a borzsovai színjátszó csoport egy farsangi
jelenetet mutatott be. A következő fellépő a csíkmenasági ifjúsági csoport volt
aki egy balladával valamint egy rövid jelenettel kedveskedett a nézőknek. A
Csíkrákos-Göröcsfalvi Csalogány Néptánccsoport egy felcsíki tánccal, egy
sóvidéki valamit egy leányos tánccal kedveskedett a nézőknek. A csíkszentimrei
CSIKISZ színjátszó csoportja A téves kapcsolás és a Modern
Putifárné című vidám jelenetekkel lépett színpadra. Őket az ugyancsak
csíkszentimrei Havasi Megy táncprodukciója követte. A csíkszentmihályi
színjátszó csoport a Zöldre van a rácsos kapu című előadását
hozta el Csíkajnádra, őket a csíkvacsárcsi Ifjúsági Színjátszó csoport
Lőrinc Miklós A torreádor című bohozata követte. Utolsó versenyzőként
a helyi szinjátszócsoport Az orvosnál című jelenettel lépett
színpadra. A maratoni előadássorozatot a Csíki Játékszín
Stílusgyakorlatok című előadása zárta.
A rendezvény utolsó mozzanata a díjak átadása volt. A héttagú zsűri a
csíkszentgyörgyi csapat előadását ítélte a legjobbnak a borzsovai színjátszó
csoport előtt. A harmadik helyezést a csíkvacsárcsi csoport kapta. A résztvevő
csoportok mindegyike kapott a támogatók által felajánlott díjakból, valamint a
zsűri minden színjátszó csoportból
kiemelt 2-3 szereplőt, akik szintén különdíjban részesültek.
Az immár hagyományosnak számító rendezvénynek jövőre a csíkvacsárcsi
kultúrotthon ad majd otthont.
|